Megyen a hegyen a turista… (2 rész)
Balatonfűzfői hírlap 2011.02.20. 19:50
Januári számunkba a FAK Természetbarát Szakosztályának vezetőségét faggattam a természetjárók életéről, céljairól, eredményeiről. Megígértem, hogy folytatjuk még a beszélgetést, hiszen még sok mindenről nem esett szó.
Megyen a hegyen a turista… (2.)
Tóth Betty: Januári számunkba a FAK Természetbarát Szakosztályának vezetőségét faggattam a természetjárók életéről, céljairól, eredményeiről. Megígértem, hogy folytatjuk még a beszélgetést, hiszen még sok mindenről nem esett szó. Érdekel például, hogy mindig csak gyalogtúrákat tesznek vagy távolabbi célpontok eléréséhez autóbuszos túrákat is szerveznek?
Király István: Ó, igen, autóbuszos túrákat is csinálunk, sajnos egyre kevesebbet – az anyagi nehézségek miatt. Azért a gyalogos túrák az igazán jellemzőek. Vannak kiemelt túráink, amelyekre nagyon büszkék vagyunk. Ilyen például a múltkor már említett Zoltay-túra a Bakony egyik legszebb völgyében. Kiemelt túráink közé tartozik a Fűzfői Körtúra, amelyet már tíz éve szervezünk, mindig június első szombatján, amikor több százan útra kelnek, hogy együtt bejárják Balatonfűzfőt. Az nem lehet igazán fűzfői, aki legalább egyszer ki ne próbálta volna! Ebből a körtúrából nőtte ki magát egy érdekes nyár végi rendezvényünk, a Fűzfői Éjszakai Körtúra. Ezt nem is olyan régen kezdtük el, és máris óriási tömegeket megmozgatott. Idén például 200-nál is többen voltak ezen a romantikus éjszakai sétán. Mindkettőt Gyuricza Laci kezdeményezte, talán maga sem gondolta annak idején, hogy ekkora sikere lesz. „Minden időben túracipőben!” – ez lett a jelmondatunk.
Tóth Betty: Beszélgetés közben többször is sétát emlegettek a természetjárók. Holott legtöbbször nem csupán kisétálgatásról van szó a jó levegőn, igaz?
Király István: Úgy van, a „séta” szót idézőjelben használjuk. Persze előfordul, hogy idős tagjaink sétálgatva járják a természetet, de ez a kivétel. Többnyire túráink hossza 10–20 km között van, ilyen távolságot még sétálva sem könnyű megtenni. Elsősorban egészségünk megvédése érdekében választottuk ezt a mozgásformát, és mindig igyekszünk tempósan megtenni a kijelölt távot. Így lesz eredményes a természet járása.
Tóth Betty: A jó indíttatás tehát megvan. De nyilvánvaló, hogy a túrázáshoz is szükséges valamennyi pénz. Mennyibe kerülnek ezek a túrák, és honnan van erre fedezetük?
Király István: Röviden: egyre többe kerülnek a túrák, pénzünk pedig egyáltalán nincsen. Az „egyre többe” kifejezés sajnos nagyon igaz. Túráink nagyobb részét a Bakony és a Balaton-felvidék útjaira tervezzük, tehát nem túl messzire. Mégis sokba kerül az utazás a túrák ki- indulópontjaihoz és vissza. A korábbi évtizedekben 50%-os utazási kedvezményben részesültünk, sajnos ez már megszűnt. Szerencsénkre (?) tagságunk nagyobb része már 65 év felett van, és ingyen utazik, de a többiek bizony teljes áron utaznak, fizetnek egészségük megőrzéséért. Az autóbuszos útjainkat az önkormányzattól kapott támogatásból fedezzük, de a költségekhez ebben az esetben is hozzájárulnak az utazó tagok. Így aztán évente csak 5–6 buszos túrát tudunk szervezni. Az is feltűnő, hogy – a pénzhiánnyal párhuzamosan – a túrák Balatonfűzfőtől való távolsága évről évre csökken. Azért itt is van „kedvenc” túránk, mint például a Szentantalfai kulcsos házunkhoz szervezett kirándulás.
Tóth Betty: Sokat hallottam már a kulcsos házról, de sajnos még nem jártam ott. Ez a saját „birtokuk”, ugye? Hogyan kerültek oda?
Király István: „Birtokunk” a református egyházé. Úgy kerültünk oda, hogy arrafelé túrázva észrevettük, hogy milyen elhagyott, gondozatlan, csaknem összedőlt a régi paplak. Megtudtuk, hogy az egyház szívesen bérbe adná, ha gondozná valaki. Tetszett a ház, azonnal megláttuk benne a turistaszállás lehetőségét. Rengeteget dolgoztunk rajta. Először is „talpra kellett állítani” és fedőt kellett rátenni, mert beesett rajta az eső. Szakosztályunk férfitagjai több mint 3000 órát dolgoztak rajta, mire a ház olyan állapotba került, hogy kialakíthattunk három, éjszakázásra alkalmas szobát. Aztán vettünk a Nitrokémiától leselejtezett 24 fekhelyet, végül rendbe raktuk a konyhát is. Évek alatt megszépítettük az egész épületet és a kertet is. Nagyon sokat dolgoztunk, és a bevételeket mindig visszaforgattuk a házba. Az egyházzal a mai napig élő szerződésünk van, a bérleti díj árát ledolgozzuk.
Tóth Betty: Azt gondolom, mindkét fél jól járt: az egyház is s, hogy Önök felújították és megóvták az épület az utókornak, és a Természetbarát Szakosztály is, hogy egy igazi „bázisuk” ” van egy gyönyörű helyen. Most már talán az a legfontosabb kérdésem, hogy lesz-e utánpótlás a természetjárásban? Hányan vannak most, és mi várható a fiataloktól?
Király István: Nehéz kérdések ezek. Jelenleg még szép létszámmal bíró tagságunk van, annak ellenére, hogy csökkenő a tendencia, még mindig 108 aktív tagunk van. Ha a 80-as évekhez hasonlítjuk, akkor csak nosztalgiázni tudunk, hiszen akkor négy szakágban – motoros, kerékpáros, vízi és gyalogos csoportjainkban – közel 350 tagunk volt. Azóta folyamatosan apad a létszám, jelenleg csak mi, gyalogtúrázók maradtunk a szakosztályban. Sajnos napjainkra az emberek nem lettek gazdagabbak, csak idősebbek. Baj van a fiatalok mozgás iránti igényével és a szülőkkel, akik nem terelgetik ez irányba gyermekeiket. Pedig nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek ne a számítógép előtt üljenek naphosszat és még hétvégeken is, felismerjék, hogy egészségük megőrzése a legfontosabb, és szeressék meg a természetet, akarjanak közelebbi kapcsolatba kerülni vele! Mindezek egy általános szemléletváltást követelnének szülőktől, családoktól, pedagógusoktól.
Tóth Betty: Nagyon igaz a van, ebben az irányban kell fejlődnünk! Egy ilyen városban, mint Balatonfűzfő – ahol as sportnak óriási hagyományai és kitűnő eredményei vannak – nem szabad hagyni egyetlen szakág visszaesését sem! Összefogással, ösztönzéssel, jó ó reklámmal járjunk elöl. Őszintén kívánom, hogy a közeljövőben alakuljon egy ifjúsági természetjáró klub, akik majd idővel átveszik Önöktől a stafétabotot!
További sok sikert és minél több érdeklődő fiatalt kívánok!
Köszönöm a beszélgetést.
Király István: Én is köszönöm a szakosztály nevében.
TÓTH BETTY
|