Búcsú a vadkörtefától!

Rossz hír adja írásom témáját. A híres-nevezetes vadkörtefa kidőlten (kidöntötten) fekszik a

késő őszi avarban. Vége.

Tavasszal még volt rajta néhány nyomorultzöld hajtás és itt-ott virág is. A hajtásokat

töredező, mohásodó, zuzmósodó száraz ágak vették körül, amelyeket harkályok,

fakopácsok forgácsolták rendesen, rejtőzködő rovarokat, lárvákat kutatva.

Hosszú évek óta nagyon beteg volt már ez a magányos fa.

Nekünk, fűzfőieknek, a mai napig is talán legkedveltebb kirándulás-célunk ennek a

vadkörtefának a környéke. Családok, iskoláskorúak, természetjárók, alkalmi csoportok

járnak oda egész évben alkalomszerűen vagy rendszeresen.

Arra vezet bennünket településünk sokáig egyetlen, sárga sávval jelzett turistaútja is. Ma ez

a jelzés a Fűzfő Körtúra útvonalából ágazik ki Szalmássy-telep és Tobruk között. Ezen a

jelzésen északi irányban haladva jutunk el a vadkörtefához, onnan tovább 600 lépésnyire

pedig az beköt a Balaton-felvidéki kéktúra útvonalába.Nem múlik el hónap, hogy magam is

egyedül vagy másokat kalauzolva ott ne járnék.

Összefutó dolomit völgyek-vetők csillagpontjában élt hosszú évtizedekig ez a fa, egy mosott

murvás horpadásban, erdei utak kereszteződésében. Ide vezetve Fűzfőről, Vörösberényből,

Szentkirályszabadjáról, Litérről a túrázó vándort. Különös vonással bír tehát ez a hely.

Pedig a fa, ahogy én ismertem, soha nem volt valami jelentős és terebélyes. Kiváltképpen

nem erdei hivalkodó. Tartózkodási helyével, meghitt pihenésre invitáló környezetével tette

magát vonzóvá a gyertyánok, kőrisek, juharok, no meg a bokrok, füvek, virágok

sokfélesége között.

Hogy emberjárta ez a hely, azt a fa körül található hevenyészett tűzrakó-helyek is jelzik. No

meg a parázsmaradványok és a hátrahagyott összegyűjtött gallyak is.

De mit tett jó pár éve ez az ember. Arra vetemedett, hogy az idős fa felrepedt törzsében

rakott tüzet. Először csak kis füstös fekete rés támadt a fa testén, aztán újabb és újabb

nekibuzdulások tágították az üszkös nyílást. Többször megtaláltuk a vandálok névjegyét a fa

körül, eldobált italos üvegek és hátrahagyott szemét formájában. A fa, ez a helyhez kötött,

elmozdulni nem tudó élet pedig sokáig tűrte a bántást, de ez évben kidőlt, belepusztult.

Kalaplevéve állok a helyszínen.

Egy élő értékkel lettünk szegényebbek.

A hely neve, a Vadkörtefa bizonyára még sokáig fennmarad

Gyuricza László

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés